– Milyen emlékeid vannak kamaszkorodból az akkori gyülekezetedben zajló ifjúsági munkáról?

– Épp a múlt héten tartottam egy előadást a Budapest Kispest-Rózsatéri Református Egyházközségben, ahol felnőttem, arra készülve reflektáltam erre. Az fogalmazódott meg bennem: abban, hogy főállásban ifjúsági munkát végzek, meghatározó szerepe volt, hogy mit éltem meg a gyülekezetben.

– Megosztható ebből valami velünk is?

– Egyszerre volt jelen több jó dolog is abban a közösségben: a ‘90-es években általános iskolát alapítottak, elkötelezett szolgálók tartották a gyermek-istentiszteletet. Ha rosszul viselkedtem, kiküldtek ugyan, mégis a szeretetük maradt meg bennem. Részt vettünk a korosztályunknak megfelelő táborokon, majd bekerültünk az ificsoportba. Kapcsolatfókuszú emberek voltak az ifivezetőim, akik sosem rohantak, mindig ráértek, szívesen beszélgettek. Mindez azt mutatta, hogy lehet szeretni a fiatalokat.

– Te mit szeretsz a fiatalokban?

– Azt, hogy őszinték, közvetlenek, kimondják, amit gondolnak. Ugyanakkor nyitottak, formálhatóak. Ez a korosztály úgy működik, mint egy frontvonali jelzőrendszer. A világban megjelenő új trendek náluk képeződnek le először az egyházban.

– Milyen egyéb minták voltak még meghatározók a szolgálatodban?

– Számos magyar és nemzetközi, református és felekezetközi missziós kezdeményezés, mellyel az évek során kapcsolatba kerültem. Tizennyolc évesen egy évet töltöttem Angliában, egy Lee Abbey nevű keresztyén közösségben huszonegy másik országból érkező önkéntessel. Bizalmat, hitelességet, egymásra figyelést éltem meg közöttük. Emellett említhetném még a Sófárt, a református gyülekezetek dicsőítő szolgálatát segítő közösséget vagy az egyetemistákon keresztül tevékenykedő Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetséget, a MEKDSZ-t. Teológiai tanulmányaim alatt sok ilyet megismertem.

[[paginate]]

– Akkoriban már tudtad, hogy az ifjúsági munka a te utad?

– Nem. A lelkésszé szentelésem után beosztott lelkészként szolgáltam Gazdagréten. A tizenegy felelősségi körömből egy volt csak az ifimunka. Hogy ne aprózódjon el a figyelmem és az energiám, elkezdtem egyre inkább a fiatalokra fókuszálni. Kezdetben elég sok kudarc ért, nehezen találtam meg a hangot velük, de mindez arra motivált, hogy keressem a fejlődési lehetőségeket, közben pedig megerősödtem a csapatmunka fontosságában. Így hoztuk létre több másik gyülekezetben, esetleg másik egyházban dolgozó kollégával együtt az ifjúsági misszióban szolgálókat segítő Ifjúságépítők nevű ökumenikus szervezetet.

– Egy vidéki kis gyülekezet – adott esetben egyedüli – lelkészének is van legalább tizenegy különböző feladatköre. Mit tanácsolnál neki, mit tegyen, hogy mégis legyen ideje, energiája a fiatalokra?

– Én nem várom ezt a lelkészektől, szerintem nekik az a dolguk, hogy lelkileg vezessék a gyülekezeteket. Ideális esetben sok szolgáló, presbiter segít nekik. A Zsinati Hivatal Ifjúsági Osztálya és a különböző ifjúsági szervezetek feladata kiképezni azt a laikus réteget a fiatalok felé végzett szolgálatra, akiket Isten erre a területre hív el. Jelenleg is 2500 ifivezető van a Magyarországi Református Egyházban, 570 ifiben, akik hetente körülbelül 20.000 fiatallal foglalkoznak. A lelkészeknek nagyon sok dolga van, ne pakoljuk rájuk még az ifjúsági munkát is, mert csak frusztrálódnak és kiégnek. Elég, ha szeretik a fiatalokat, és látják, hogy ez egy ugyanolyan fontos terület, mint a misszió, a diakónia, az egyházzene és még sorolhatnám. A vezetők dolga észrevenni alkalmas embereket és azokból a lehető legjobbat kihozni.

– Mi volt az a hiány az ifjúsági szervezetek gazdag portfóliójában, amit az Ifjúságépítőkkel be kellett tölteni?

– Sokan sokféleképp szolgálnak lelkesen a terepen, de valakinek őket is fel kell karolni, kifejezni a munkájuk iránti megbecsülést, szakmai hátteret és fejlődési lehetőséget biztosítani számukra. Mire van szükségük a különböző korosztályoknak? Milyen tematikát használjunk, ha velük foglalkozunk? Hogyan lehetne újabb fiatalokat bevonni és felkészíteni erre a szolgálatra? Ezek voltak a kérdéseink. Az évek során számos segédeszközt készítettünk: szociológiai felmérést, kártyacsomagot, óravázlatot és szakmai-lelki konferenciát workshopokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel.

^{fotó: Sebestyén László}

[[paginate]]

– Két és fél éve vezeted a református egyház zsinati Ifjúsági Osztályát. Az általatok idénre meghirdetett Ifjúsági szolgálat évét gyülekezetlátogatással és egyházszociológiai kutatással alapoztátok meg. Ennek során mivel szembesültetek?

– Három nagy krízispontot azonosítottunk a fiataljaink életében. Az első a konfirmáció körüli időszak, amiről gyakran van szó az egyházban, pedig a számok azt mutatják, hogy a rettegett lemorzsolódás nem azonnal és nem egyszerre történik meg. A második a 18 és 21 év közötti életkor, amikor a fiatalok elkezdenek leválni a szüleikről, kialakítják a saját identitásukat. A harmadik pedig a 27 és 31 év közötti időszak, a karrierépítés és a családalapítás időszaka. Azt tapasztaltuk, hogy utóbbi kettőnél is ötven százalék fölötti a lemorzsolódás. Igyekszünk feltárni az okokat, illetve a már meglévő jó megoldásokat, hogy átfordíthassuk a krízistudatot: felismerjük a lehetőségeket a nehézségekben. Illetve szemléletformálásra törekszünk, például hogy a gyülekezetek ne konkurenciát lássanak az ifjúsági szervezetekben, hanem vegyék észre, hogy azok nemhogy nem elszipkázzák tőlük a fiatalokat, hanem épp fordítva: olyan fiatalokat érnek el, akik nem lennének tagjai a gyülekezeteknek, ha kapcsolódnának ezekhez a szervezetekhez.

– A konfirmációról nyilatkozva mondtad, hogy el kellene dönteniük a gyülekezetnek, hogy mi a céljuk vele: lexikális tudás átadása és számonkérése vagy tanítványozás. Mind a kettőt járható útnak tartjátok arra, hogy ezt az első krízispontot átfordítsák, vagy leteszitek a voksotokat az egyik mellett?

– Én szívesen leteszem a voksomat, de ezt budapesti lakosként és diósdi beosztott lelkészként teszem. Aki viszont más kontextusban, akár vidéken, akár határon túl, akár népegyházi vagy hagyománycentrikus közegben, annak lehet, hogy más módszertan a célravezető. Szerintem nagyon fontos lenne, hogy a konfirmációt most már úgy fogjuk fel, hogy az egy tanítványozási, mentorálási, kísérési folyamat, amibe önszántából kezdjen bele az a fiatal, aki már ismeri Krisztust. Egyházunk nagyon sokáig oktatási fókusszal tekintett a konfirmációra, amire szintén szükség van, de amióta van kötelezően választható hit- és erkölcstan a köznevelési intézményekben, azóta ez bekerült a fiatalok széles rétegeinek életébe. De a konfirmáció kapcsán ez csak az egyik fontos kérdés.

– Mi a többi?

– Ott van még az életkor: szakmai érvek szólnak amellett, hogy nem jó a jelenlegi gyakorlat, hisz a tinédzserkor mára nagyon kitolódott. Az is kérdés, hogy mi legyen a tananyag, hogy vizsga vagy bizonyságtétel legyen a végén, kötelező vagy önkéntes a részvétel, ahogy az sem mindegy, hogy a konfirmáció mellett van-e ifjúsági munka is a gyülekezetben, vagy csak a konfirmációi előkészítő marad. 1989-es a legutolsó ezzel kapcsolatos egyházi iránymutatás, segédanyag, miközben a szociológusok szerint ötévente másfajta generációs jellemzőket mutató fiatalokkal találkoznak a lelkészeink. Hogyan várhatunk el egész életre szóló elköteleződés Isten mellett egy 14 éves fiataltól, ha az otthonról elköltözés kitolódott 27,5 éves korig, a házasságkötés vagy a komoly párkapcsolat pedig 31,5 éves korig?

[[paginate]]

– Mit tapasztaltatok, milyen jellemző kihívásokkal küzdenek a 18–21 évesek?

– Ez az önállósodás, a világnézet tágulásának és ezzel együtt az istenkép változásának korszaka. A szülőknek nehéz megbirkózni azzal a félelemmel, hogy gyermekük eltávolodik családtól és az egyháztól, pedig lehet, ők csak maguk akarnak dönteni arról, hogy milyen közösséghez akarnak tartozni, talán csak meg akarnak nézni más gyülekezeteket is, esetleg lesz egy egyetemi közössége, amelyik szintén kielégíti a szociális szükségleteit. Ezért kellenek az egyházban evangéliumfókuszú közösségek. Adhatunk ennek szülőként pozitív keretet is: kérhetjük például azt, hogy havi kétszer járjon egy általa választott lelki közösségbe, akár el is vihetjük oda. Ebben a korban jellemzően számos kérdéssel szembesülnek: miért van szenvedés? Miért van pénzügyi különbözőség? A karrieremben lehetek-e sikeres? Mi a helyzet a szexualitással? Őszinte, hiteles és a korábbinál komplexebb válaszokra van szükségük, és persze felelősségre, hogy kipróbálhassák, hasznosnak érezhessék magukat.

– A legkevesebb szó talán a harmadik krízispontról esik a gyülekezetekben. Mire jutottatok a 27–31 éveseket vizsgálva?

– Egyrészt nagyon nehéz azt feldolgozni ebben az életkorban, hogy van, akinek már van tartós párkapcsolata, házassága, gyermeke is, és van, aki még egyedülálló. Miközben korábban ők egy olyan közösség voltak, akik mindannyian ugyanott tartottak. Nehéz elhinni, hogy én is értékes vagyok, ha úgy látom, hogy a többiek már előrébb tartanak. Ezt a ki nem mondott feszültséget valahogy kezelni kell akár házicsoportokban, akár egyéb gyülekezeti közösségekben. Másrészt ilyenkorra jellemzően beindul az emberek karrierje, ami számos erkölcsi kérdést nyit meg, illetve egy olyan plusz tevékenység, ami sok időt elvisz, nem lesz olyan szabad, mint előtte volt. Felértékelődik az idő, így pedig a gyülekezetben kapott bibliai tanítások milyensége is. A fiatalok negyede túl felszínesnek tartja az igehirdetéseket, melyeket hallgat – és ezzel nem a lelkészeket akarom bántani, hanem arra akarok rámutatni, hogy a negyedüknek ezek szerint nagyon fontos lenne, hogy mély prédikációkat hallgasson, melyek reflektálnak az élethelyzetükre, mert vágynak az útmutatásra. Ugyanis a felmérések szerint a fiatalok hetven százaléka érdeklődik a spiritualitás iránt – ez sokkal magasabb adat, mint eddig bármikor az utóbbi ötven évben.

[[paginate]]

– Július 14. és 19. között szervezitek meg a tizenkettedik Csillagpontot. A református ifjúsági találkozó bő két évtizedes története során számos változáson ment keresztül. Mi a ti víziótok róla?

– Azt fogalmaztuk meg, hogy a Csillagpont műfajilag egy istenközpontú fesztivál, és az a célja, hogy minden magyar fiatal találkozzon az evangéliummal, megtérjen és megújuljon, hogy utána erősítse a helyi gyülekezetét. Istenközpontú a fókuszunk, de a fiatalok életkori sajátosságait figyelembe kell venni, ezért a fesztiváljelleg. Igehirdetőinket féléves folyamat során készítjük, tizenegyen vannak, hogy sokféle színt mutassunk fel az egyházból. Lesz imaszolgálat, lesznek kiscsoportok.

– Hogyan tudja támogatni ezt a három problémahalmazt?

– A célunk az, hogy a Csillagpont egy olyan rendezvény legyen, ahová református fiataljaink szívesen elhívják a nem keresztyén barátaikat is. A délelőtti és az esti lelki program mellett a koncertek után is van azokhoz kapcsolódó evangelizáció. Dél és hat között viszont csak olyan programokkal készülünk, melyek az ingerekre hatnak, hisz ez a generáció nem tud öt napon át folyamatosan figyelni. Lesz sport, játék, virtuálisvalóság-szoba, fürdés a Balatonban, tánc, karaoke stb. Szervezési oldalról pedig a Kárpát-medencei ifjúsági munkások legnagyobb missziós összefogása. Már május elejétől hangoljuk a fiatalokat az ifióravázlatokkal, a legnépszerűbb zene- és podcastlejátszó platformon, különféle kihívásokkal és interaktív bibliaolvasási tervekkel. A résztvevők úgy vannak beosztva a kiscsoportokba, hogy a lehetőleg a hozzájuk legközelebbi gyülekezet ifivezetője legyen a csoportvezetőjük, egyfajta hídember, aki által becsatornázódhatnak a helyi közösségbe.

– A tematikus év részeként rendszeres segédanyagokkal, pályázatokkal, rendezvényekkel, szakmai és lelki tartalmakkal segítitek a gyülekezeteket. Mitől lennél boldog az év végén?

– A tematikus év elejétől kezdve minden héten ifióravázlattal jelentkezünk, hogy az ifivezetők munkáját segítsük. Hírlevelünket 890 gyülekezet 1300 szolgálója kapja meg. Így heti szinten jelen vagyunk a gyülekezetek életében. A tematika tavasszal alapozó témákról (istenkép, életkori dolgok) szól, ősszel pedig előbb a tanítványságra, majd a misszióra fókuszál. Annak örülnék, ha novemberben három héten keresztül a 890 feliratkozott gyülekezet tagjai egyszerre végeznének missziót a körülöttük élő fiatalok között. Az ifjúsági szolgálat éve képzésekkel, pályázatokkal és módszertannak segítséget ad ahhoz, hogy legyen helyben megszólítás.

– Köszönöm a beszélgetést!

Feke György