Született tanár

A 16–18. században a tanárságot az értelmiségiek legtöbbször átmeneti állásnak tekintették, hogy aztán tovább menjenek egy jobban fizető lelkészi pozícióba. Kevés volt az olyan tanító és tanár, aki hivatástudattal rendelkezett, s egész életét intézménye jobbítására, színvonalának emelésére, a diákok patronálására szánta. Különösen így volt ez azoknál, akik külföldi egyetemre is eljutottak. Ennek megfelelően a pedagógusok társadalmi rangja, fizetése is alacsony volt. Apáczai nem csak eljutott külföldre, hanem tehetségének megfelelően doktorált is teológiából Hollandiában. Ilyesfajta fokozatszerzés – részben anyagi okokból – meglehetősen ritka volt ekkortájt a magyar diákok között, sokan még a magiszteri címet sem szerezték meg. Szerencséje volt az indulását segítő tanárokkal: Kolozsvárott Porcsalmi András terelte a gyakorlati és természettudományos ismeretek felé, majd a gyulafehérvári főiskolán Johann Heinrich Bisterfeld professzor ismertette meg a mérsékelt puritanizmus tanaival, s adta át neki azt a pedagógiai-tudományos örökséget, amit magával hozott a herborni református főiskoláról.

^{Gy. Szabó Béla fametszete, 1946}

[[paginate]]

Herborn és Gyulafehérvár

Az utóbbi évtizedekben ismertük csak fel, hogy egy kis német református főiskolának mekkora hatása volt egész Európa, s benne különösen Erdély művelődésére. Herborn a nassau-dillenburgi grófsághoz tartozott, a grófi család a 16. század második felében református lett, s itt egy főiskolát alapított. Az intézmény jeles és tudós tanárokat tudott megnyerni, akiknek köszönhetően a tanárok és a diákok közötti viszony egészen másmilyen lett, mint a nagyobb egyetemeken. Olyan légkör alakult itt ki, amely kedvezett a pedagógiai kísérletezésnek és reformoknak, nem véletlen, hogy a korszak legismertebb európai református pedagógusa, a cseh Johann Amos Comenius is herborni diák volt. Emellett teológiai szempontból sem voltak bezárkózóak: a professzorok a 17. század első évtizedeiben az angol puritanizmus képviselőivel is kapcsolatba léptek. Jellemző volt még az itteni tanárokra, hogy nagy kedvvel írtak szótárakat, összefoglaló kézikönyveket és lexikonokat, ezt a jelenséget nevezzük úgy, hogy enciklopédizmus. Magyar oldalról Szenci Molnár Albert iratkozott be ide elsőként, majd őt még néhány másik magyar diák is követte.

Az 1618-ban kitört harmincéves háború lehetetlen viszonyokat teremtett Németországban és Herbornban is: a főiskola léte is kétségessé vált, a tanárok nem kapták meg sokszor a fizetésüket sem. Ilyen körülmények között érkezett meg 1629-ben Bethlen Gábor erdélyi fejedelem hívása, aki idáig kevés sikerrel próbálta külföldi tanárokkal betölteni a gyulafehérvári állásokat. A felajánlott hatalmas fizetés, és a békés munkakörülmények is hatottak: így érkezett meg Erdélybe három herborni tanár, Johann Heinrich Alsted, veje Johann Heinrich Bisterfeld és Philipp Ludwig Piscator. Alsted korának kiemelkedő gondolkodója volt, a késő reneszánsz filozófia mestere, aki sok kötetes latin nyelvű enciklopédiában foglalta össze korának tudományosságát. Mire Apáczai Gyulafehérvárra került, már csak Bisterfelddel találkozhatott.

[[paginate]]

Enciklopédia két korszak határán

Az európai gondolkodás történetében a 17. század közepe fordulópontnak számít, ekkortól számítjuk a modern természettudományok megjelenését, az ok-okozati gondolkodás elterjedését. A korszak nagy filozófusa René Descartes volt, akinek tanaival Apáczai Csere még a konzervatív utrechti egyetemen is találkozhatott. Ez azonban nem jelentette azt, hogy szakított volna azzal a késő reneszánsz gondolkodásmóddal, amelyet Alsted és Bisterfeld képviselt. Ez a kettősség látszik meg fő művén, a tankönyvnek szánt magyar nyelvű enciklopédián, amelyen még Hollandiában dolgozni kezdett. Az Enciklopédia megjelent ugyan nyomtatásban (Utrecht, 1655.), de mégis befejezetlennek tekinthető, mivel főként a természettudományokat tárgyalja, a teológiai és történelmi rész halványabb, a tervezett nyelvi és retorikai/irodalmi fejezetek pedig hiányoznak. De még ilyen állapotában is fontos mérföldkő, hiszen az iskolák nyelve még sokáig a latin volt, ő pedig mindezt magyar nyelven próbálta megfogalmazni. Nem véletlenül használtam a „próbálta” kifejezést, ugyanis anyanyelvünkből hiányoztak ekkor még a megfelelő szakszavak, Apáczainak nyelvújítóvá kellett válnia, hogy mindent leírhasson. Az általa alkotott szavak többsége sajnos nem ment át a köztudatba, mivel az Enciklopédia nem vált általánosan elfogadott tankönyvvé.

Teljes iskolarendszer

Apáczai szükségesnek tartotta az erdélyi oktatási rendszer reformját. Műveiben, elsősorban az Enciklopédiá-ban és a két iskolai beköszöntő beszédében felvázolta elképzeléseit. Először is szükségesnek tartotta a mindenkire vonatkozó anyanyelvű népiskolai oktatást – több mint kétszáz esztendővel az erre vonatkozó törvény megszületése előtt. Persze már ezen a szinten is megjelent volna a latin nyelv alapjainak megismerése is.

[[paginate]]

Erre épült volna fel a gimnáziumi szint, az úgynevezett triviális tagozat. Ennek a tagozatnak lett volna a tankönyve az Enciklopédia, de itt sajátították volna el a diákok a reneszánsz óta hagyományos latin és görög ismereteket is. A tanulmányok betetőzéseként először főiskolai szintet képzelt, el, de rövid élete végén már sokkal merészebb tervvel állt elő. Kimutatta, hogy ugyanabból a pénzből, amelyet a gyulafehérvári főiskola fenntartására fordítanak, egy egyetemet is működtetni lehetne. részletesen megtervezett egy Erdélyben, Gyulafehérvárott felállítandó, három karral működő református intézményt, amely fejlettebb lett volna, mint az 1635-ben alapított nagyszombati római katolikus egyetem, hiszen ott még csak két kar, a bölcsészet és a teológia működött. Nem rajta múlt, hogy a reális, de alkalmatlan időben, egy rövid ideig uralkodó fejedelemnek előterjesztett tervet a történelem viharai elsodorták. Pedagógia elképzeléseinek voltak persze irreális elemei is. A saját nyelvi zsenialitásából indult ki, s már alsóbb szinteken is görögöt, hébert, később pedig arámit és arabot akart tanítani, merthogy a 17. századi Hollandiában nagy divatja volt a közel-keleti nyelveknek.

A tudás hatalma és a tanári pálya

Apáczai mindennél többre becsülte a tudást, egyik beszédében a más felekezetű magyar értelmiségieket is büszkén felsorolta – tette mindezt egy olyan korban, amikor a vallási hovatartozás miatt még öldöklő háborúk folytak. Világosan látta, hogy egy ország felemelkedése az iskoláktól, leginkább a főiskoláktól és az egyetemektől függ, s erre Hollandiát hozta fel példaként. A 17. század Németalföld, s benne Hollandia aranykora ez a korszak, ezért első látásra hibásnak tűnik az az állítása, hogy ez a kis ország éppen attól lett annyira gazdag, hogy egymás után hozta létre ezeket az intézményeket, hiszen éppen azért alapíthatta meg és tarthatta fenn ezeket, mert megvolt hozzá az anyagi ereje.

[[paginate]]

Ugyanakkor mégis igaza van, s erre más is rájött már: hasonló gondolatokra épült az 1920-as években Klebelsberg Kuno nagy hatású kultúrpolitikája, amely a trianoni tragédia utáni talpra állás fontos elemévé vált.

Kolozsvári beköszöntő beszédében – a kudarcok élményével a háta mögött – Apáczai kemény kritikát fogalmazott meg az erdélyi állapotokról, s indulatosan követelte a tanárok munkásságának, és általában a tudás megfelelő elismerését. A latin nyelvű beszéd kéziratban maradt, csak a 19. század végén készült belőle az első magyar fordítás, de gondolatai sokszor ma is időszerűek.

Magyar sors

Apáczai Csere János a saját személyes sorsában hordozta az egész nemzet tragédiáját. Doktorátussal a zsebében, és holland feleséggel az oldalán hazatért Erdélybe, de Gyulafehérvárott csak gimnáziumi osztályt bíztak rá, a főiskolai tagozaton nem taníthatott. Ezt az állást is elvesztette, amikor puritanizmusa miatt igazságtalanul lázadással vádolták. Az öreg fejedelemasszony, Lorántffy Zsuzsanna támogatásának köszönhetően kapott még egy esélyt a kolozsvári kollégiumban, azonban tüdőbaja elhatalmasodott, miközben körülötte összeomlott az ország a fejedelem, II. Rákóczi György kalandor politikája miatt. Pedagógiai elképzelései messze megelőzték korukat, tanítványain keresztül azonban mégis hatással volt a magyar és erdélyi művelődésre. Harmincnégy évesen hunyt el, s rövidesen követték őt felesége, Aletta van der Maet és második gyereke is. Sírjuk a Házsongárdi temetőben ma már nem található meg, utólag állított jelképes síremlékükön Áprily Lajos róluk szóló versének néhány szava olvasható: „Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom…”

Szabó András

[[paginate]]

AJÁNLOTT IRODALOM:

Bán Imre. Apáczai Csere János. Irodalomtörténeti könyvtár, 2. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1958.

Apáczai Csere János Válogatott pedagógiai művei. Összeáll., bev., jegyz., a latin szövegeket ford. Orosz Lajos. 3. jav., bőv. kiad. Budapest: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, 2003.

„Én gondolkodom, azért vagyok”: Apáczai Csere János emlékezete: Válogatás 350 év Apáczai-irodalmából: A budapesti „Ego cogito ergo sum”-konferencia előadásai (2003. november 13.) Apáczai doktori értekezésének fordításával. Szerk. Kovács Sándor Iván. Budapest: Magyar Irodalomtörténeti Társaság, 2004.

Hajdu Ildikó: Apáczai Csere János és a posztrámista dialektika. Különbség XXIII (2023), 1. sz. 35-88.

Kiss Farkas Gábor: Teológiai disputáció „Az első ember hitehagyásáról”. Apáczai Csere János doktori értekezése és magyar fordítása. Irodalomismeret 14 (2003), 5-6. sz., 202-224.

Laczházi Gyula: Heroikus énformálás és aszketikus életeszmény Apáczai Csere János műveiben. In: Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, írócsoportosulások 3., szerk. Bíró Annamária és Boka László, Budapest-Nagyvárad: Partium Kiadó-Reciti Kiadó, 2013, 65-78.

Magyarul megszólaló tudomány: Apáczai enciklopédiájának ösztönzése és példája a magyar tudományos nyelv és stílus megteremtésében. Szerk. Péntek János. Kisebbségkutatás Könyvek. Budapest: Lucidus, 2004.

Ungvári Z. Imre: Erdélyi magyar kartezianizmus  a 17. században (Descartes eszméi Apáczai Csere János műveiben). In: Ungvári Z. Imre: Változó értelemben. Közelítések a filozófiához, Kolozsvár: KOM-PRESS – Korunk Baráti Társaság, 1998 (Ariadné könyvek), 16-34.