Utrechti emlék
Apáczai Csere János és felesége, Aletta van der Maet emlékére
Kettejüket én nem
(bár Áprily Lajos verse halhatatlan!)
tört kövön és porladó kereszten,
s nem is a Házsongárdon,
de a távoli Utrechtben kerestem,
1994-ben, azaz huszonkilenc éve.
Nem sejthettem,
mennyi felhő borul majd
csöndes, író-olvasó-tanító
puritán életünk egére.
De tudván tudtam azt,
hogy az akkortájt
napsugaras nyugat
1651. szeptemberének
harmincadik napjától
legalább nekik, ott,
Hollandia földjén
két nyugodt évet adott.
Tiszteletükre, s egy kicsit
talán önvédelemből is
először a Katalinkolostor-Múzeum
„Ördögök és démonok” kiállítását
bolyongtam végig, magamban
felidézve tanártárs-intrikával,
s kegyetlen fejedelmi szóval,
no meg pár batka bérrel,
s végszóként gyilkos köhögéssel
mérgezett erdélyi napjaik
jobbra csak ritkán fordulását.
De azután megnyugtatott, s befogadott
esküjük tanúja, a mostanra már
hat éve bezárt, orgonaszótól,
s emberektől elszokott,
szomszédos templom, ahol
több mint negyedszázaddal ezelőtt,
az ő hangjukat is hallani véltem.
Nem csoda, hiszen e falak között
komoly és ünnepélyes
holland szavakkal tett
szent fogadalmat
Johannes Tzere Apatzay, doctor de Theologie
és mátkája, Aletta van der Maet, jongedochter de Utrecht.
Egy mindenre elszánt
fiatal férfi állt ott,
aki tárt szívvel kínálta
fel mindazt a kincset,
és minden eljövendő harcot,
ami benne lakott,
s a kezét fogva egy
(akkori szóval!)
belgiumi gyereklányka,
akit nem rettentettek el
sem Erdély távoli hegyei,
sem szépséges,
de fülének karcos
magyar anyanyelvünk,
sem az, hogy hetekbe telt,
míg Isten-rendelte
társa nevét már tisztán
és hibátlanul ki tudta mondani.
(Utrecht, 1994, Katalinkolostor Múzeum és Katalin templom,
Budapest, 2025, Apáczai Csere János 400. születésnapja évében.)