Azt tudtam, hogy volt egy „tanszéke” a váci börtönben, de azt nem tudtam, hogy világoskékre fakult, hosszú raktárosi köpenyben, lassú léptekkel járt-kelt a könyvtári polcok közt. Azt is tudtam, hogy jogász, könyvtáros, szakfordító is volt, de azt nem tudtam, hogy valakinek szerepelt az úgynevezett veszteséglistáján. Arról is volt tudomásom, hogy saját tízparancsolata szerint élt, amely ma is a szabadság tízparancsolata, nemcsak saját maga számára. De arra nem gondoltam, hogy bárkinek a krumpliszatyor és a lódenkabát juthat róla eszébe nap nap után.

Tudtam róla, hogy alma materembe, a Szegedi (akkor Ferenc József) Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karára járt és annak oktatója is volt, de azt nem tudtam volna pontosan felidézni, hogy a szegedi piarista gimnáziumban köztisztviselői ösztöndíjat kapott és tandíjkedvezményre jogosult, bulikerülő könyvmoly volt. Osztályába nem jártak szegedi parasztfiúk, de falusi zsellérfiúk, és kispolgár, altiszt, iparos gyereke igen. Nem ródlizott együtt a Tisza jegén a lányokkal, de a 7. osztályban görög nyelvből és irodalomból egy pályázaton díjat nyert.

Tetszett, amikor ösztönös követője, a filozófiatörténész szerző párhuzamos életrajzát Szókratészé mellé állította, miközben az is foglalkoztatta, hogy vajon miért nyugdíjazták idejekorán egyetemi katedrájáról ezt a szabadgondolkodó keresztyént? Tudtam, hogy jogtudós, aktív közéleti ember volt, akit egykor elért a felejtés, de nem tudtam volna felidézni, hogy első emléktábláját 1989. májusában az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben helyezték el, halálának tizedik évfordulóján. Itt maradt másodszor egyedül, és életének legkeservesebb óráján, felesége temetésén itt vigasztalta és ült az ágya szélén közeli barátja.

[[paginate]]

Polihisztor tudósnak, alkotmányjogásznak ismertem, akinek tanulságosak az alkotmányozó hatalomra és alkotmányvédelemre vonatkozó 1956-os elképzelései, és aki sokat foglalkozott a közigazgatás újjászervezésével. Az alkotmányjogász szerző szerint nincs látható chartális alkotmánya, de alkotmányos kultúrája van. Látható. Azt nem sejtettem, hogy ez a tanítványa hazafelé menet a pesti rakparton tisztelegni szokott a professzor úr szobra előtt.

A hűség, a tudás, az önzetlen szolgálat szívós elkötelezettje volt. Magam is kutattam arról, hogy a börtönviselt magyar értelmiségiek számára ’56 után hogyan lett menedék a fordítói élet, és Méreivel folytatott sziporkázó vitáik milyen intellektuális élményt okoztak rabtársaiknak (Németh, 2023. 122), de magánjogász lévén részletesebben még nem merültem el eltérő álláspontjaikban és vitájukban Magyaryval, a közigazgatás felfogásáról. Agyoncitálták már, amit 37 évesen írt, hogy demokratának lenni annyi, mint nem félni, de nem tudjuk, mit mondhatott volna egy kamaszkorból alig kinőtt, 19 éves ifjoncnak, aki a hatvanas évek derekán épp a bölcsészkarra készült.

Magas, hajlott hátú, hózentrógeros nímand, aki eská hozott egy stósz szortírozandót. Magos termetű, egyenes tartású, rokonszenves szerény ember, jó külsejű, szemre inkább szürke tanárember. Őrző a strázsán, egy fiatal, új reformnemzedék meghatározó gondolkodója. Úgy mozgott, viselkedett, beszélt egy rózsadombi vacsora utáni vitaesten, mintha a jelenlévők közötti távolságok nem léteztek volna. Kedélyének független, kiegyensúlyozott változatlansága megnyugtatóan s egyben nyugtalanítóan hatott a jelenlévőkre. A kor, amelyben élt, nem adott módot arra, hogy megírja, vajon logikailag hogyan összeegyeztethetőek a tizenkilencedik század eszméiből folyó törekvések a huszadikban.

A történelem utolsó úriembere, aki olykor köhög az emlékeitől. Akinek „szemüvege halánték járomából jövőnek szegzett távcső”, és akinek szavai higgadt, pontos röntgenleletként föllebbezhetetlenek. Aki már életében gondolat lett. A demokrácia mentora a szegedi Dóm téri szobrának feliratán. Aki egyedül a helyén maradt az intervenciós tankokkal körülvett Parlamentben. Akihez 1957. május 23-án este 11-kor csöngettek be, akivel – saját szavait ismételve – barátságtalanok voltak, de nem gorombák. Akinek érdekében közbenjárt az indiai miniszterelnök is, és aki az 1963-as amnesztiával végül szabadult. Szelíd, kívülálló magatartásával véleményt mondott az általa demoralizálónak tartott kurzusról, amely őt nem emelte be udvartartásába, és akit a hamis realisták naivnak neveztek.

[[paginate]]

A köztársasági elnök szerint jogászként a demokratikus államrend elsőbbségét és a törvények uralmának megkerülhetetlenségét vallotta. A róla elnevezett szakkollégium alapító igazgatója az életműve intellektuális gazdagságát reprezentáló tárgyi emlékek sokszínűségét méltatja a közérthető kötetben.

Kitekint ránk mindenki az életét bemutató fotóválogatásból: édesanyja és édesapja; apósa; ő mint csecsemő édesanyjával; felesége kisleányként leendő apósával; testvéreivel, családjával; 1913-ból, 1920-ból, ’50-ből; Leányfalun ’56-ból és Balatonszepezdről 1964-ből; feleségével a ’70-es évekből vagy éppen unokájával a karján 1973-ból; Szepezdről feleségével a börtönévek után; felesége a Berkenye utcai lépcsőről, fia, lánya és felesége pedig a családi fotóról, ami a börtönbe készült neki; vagy az ifjabbal Leányfalun 1956-ból.

Baj van. Elfáradtam, feladom. Boriska néni meghalt. Pista bácsi a kórházban van. Ez a lelkiismerete parancsait követő ember egész életében a művészi és nyelvi szépséget s a felismert történeti igazságot hirdette. Lelkünkben, tudásunkban, emléktábláinkon, mellszobraiból ránk tekintve itthon és határon túl is velünk van, jegyzeteibe merül, elmereng, vagy épp ránk figyel. A Parlamentben és a Tagore sétányon úgy, mint Hévízen és Kiskunhalason, vagy az ELTE könyvtárában. A Bibó István Szakkollégium épületének bejáratánál és a Berkenye utcában is, de akár egy herendi porcelán emléktábláról, netán a milánói Igazak Kertjében, Vésztő-Mágoron és a rakparton, forradalmi emlékérmeken, emlékplaketteken és emlékbélyegen, sőt, terrakottán és grafikai alkotásokon. Mindenütt.

Nem tudom, hogy hiábavaló volt-e, amit érvényesen végiggondolt és ránk hagyott, de azt tudom, és egyetértek vele, hogy amit alkotott: támpont. Tegyünk eleget a kortárs felhívásának: gazdagodásunkkal őrizzük meg emlékét. Köszönjük a Bibó Istvánról szóló múltidézést, a gondolatválogatást, a közel 270 oldalas emlékezőkötetet Kukorelli István alkotmányjogász, professzor emeritus és Szoboszlai-Kiss Katalin klasszika-filozófus szerzőknek és a Méry Ratio Kiadónak, melyet 2024-ben kezünkbe vehettünk.

Utóirat: A jelen írás műfaja irodalmi: könyvismertető, recenzió. Ezért a szerző kizárólag a szépirodalmi művészi szabadság jegyében megengedte magának, hogy az ajánlott műben található egyes alkotásokból akár idézőjelben jelölve, akár anélkül rövid részletek (személyes szófordulatokban és benyomásokban gazdag rövid mondatok vagy félmondatok) segítségével szubjektív benyomások összességét jeleníti meg az ajánlott mű középpontjában álló személyről, Bibó Istvánról. Valamennyi ilyen részlet a recenzióval ismertetett könyv lapjain fellelhető, annak tartalomjegyzékében jelölt valamely szerző alkotása, melyet a recenzió szerzője nem sajátjaként kíván feltüntetni, hanem célja kizárólag a műfaj keretén belül az arra való pozitív figyelemfelhívás.

Németh Gabriella

[[paginate]]

FELHASZNÁLT IRODALOM:

Kukorelli István – Szoboszlai-Kiss Katalin: Aki a tízparancsolata szerint élt. Bibó István emlékezete, Méry Ratio Kiadó, Budapest, 2024

Németh Gabriella: ’56-os politikai elítéltek „nyugalmat adó menedéke”: Bibó István szakfordító és társai az állami fordítóirodában, Jog, Állam, Politika 2023/4