A Magyarországi Református Egyház 2025-öt az Ifjúság Szolgálatának Évévé nyilvánította, melynek célja a fiatalok életének megújulása és a gyülekezetek ifjúsági munkájának erősítése. Az igei vezérfonal: „Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé” (Zsolt. 103,5).
Ennek megfelelően folyóiratunk következő számai TÉMA rovatában is az ifjúságra fókuszálunk.
Tisztelte apját és anyját, így hosszú ideig élt a földön. Az utalás a Tízparancsolatra (ami eredeti értelmében természetesen egy népnek, nem pedig egy személynek szólt) azért fontos Jörg Jeremias esetében, mert az egyik legpatinásabb protestáns lelkészcsalád sarjaként lett ő is kiemelkedő személyiséggé, iskolaalapító professzorrá...
Karasszon Dezső orgonaművész, zenetörténész, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara nyugalmazott egyetemi tanára ebben az évben töltötte be 70. életévét. Karasszon István köszöntő írása.