Kustár Zoltán
Bevezetés az Ószövetség irodalmába
Az Ószövetség könyveinek előállása, tanítása
és keresztyén üzenete
B/5, 612 oldal, keménytáblás, 8500 Ft
Kustár Zoltán több mint húsz éve tanítja az ószövetségi bevezetés tantárgyat leendő lelkészeknek és hitoktatóknak. Most közreadott kötetében a keresztyén ószövetségi kánon sorrendjét követve ismerteti a bibliai könyveket, elsőrenden azokat az olvasókat tartva szem előtt, akik érdeklődő egyháztagként, keresztyén hitismeretük gyarapítására veszik majd kézbe, illetve egyházi hivatásra készülve tankönyvként fogják használni. „Ez azonban nem jelenti azt, hogy az itt kínált ismertetések ne az ószövetségi irodalom tudományos igényű, történeti és kritikai értékelésére épülnének. A történeti és irodalomtudományi szempontokra nagyon is komoly hangsúlyt fektettem, gondosan feltárva a végső, kanonikus szöveg irodalmi egyenetlenségeit és azokat a tudományos elméleteket is, amelyek ezen jellegzetességekre magyarázatot keresve igyekeznek rekonstruálni az egyes könyvek előállásának történeti szituációját és gyakran meglehetősen összetett folyamatát.
Szintén fontosnak tartottam elkülöníteni azokat a hagyományegységeket, amelyek vallás- és kortörténeti szempontok alapján az egyes bibliai iratokban elkülöníthetőek, igyekezve ezek egyedi teológiai hangsúlyait is kibontani. Ugyanakkor az egyes könyvek teológiai üzenetét arányaiban talán részletesebben tárgyalom, mint a legtöbb ószövetségi bevezetés, s ahol ez szükséges vagy indokolt, külön kitérek azokra a teológiai hangsúlyokra, amelyek a zsidó vallás fejlődésében lényegesnek bizonyultak, illetve azokra, amelyek a keresztyén tanrendszer szempontjából váltak meghatározóvá. Végül minden könyv bemutatását egy olyan fejezet zárja, amely az Újszövetség felé húzza meg a teológiai szálakat, felmutatva az adott könyv és az Újszövetség teológiatörténeti és irodalmi kapcsolatát.” (Részlet az Előszóból)
____________________
Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója
1113 Budapest, Bocskai út 35. • Tel.: (06-1) 386-8267; (06-30) 276-7343
E-mail: kalvin.kiado@kalvinkiado.hu
Weboldal: www.kalvinkiado.hu • facebook.com/kalvin.kiado