Ifjúkorunk óta, ahányszor a budapesti Nemzeti Galéria gótikus szárnyasoltárainak termeibe lépünk, a bejáratnál azonnal legyökerezik a lábunk. Egy táblakép ragad meg minket, s nem akar elengedni. Rendkívül modern, fiatalosan friss, egészen más, mint a többi. Tiszta színeivel, finom formáival tükörképe a vele szembesülő mindenkori fiatal lányoknak, akik barátjukat is néma megállásra késztetik előtte, ha a fiú figyelmetlenül tovább akarna lépni.

A gótikus S alakban várandósságát kidomborító Mária és a neki kezet csókoló meghajlásban Erzsébet találkozása, az úgynevezett Vizitáció-jelenet hangulata azóta is betölti a látogatók lelkét. Miközben nézőit csendesen maga köré vonja, a befogadóban a képek kottájának zenéje szólal meg. Míg zöldellő szamócák között Mária mögött kék írisz magasodik, Erzsébet lábaira piros pünkösdi rózsabokor hajlik. Az ártatlan tisztaság és az odaadó szeretet színei köpenyeiken rímelnek tovább, a természet zöldes-barna hátteréből pedig világítón lebeg elő az áldott leányanya és a várandós asszony rózsaszín drapériája és ropogósan hófehér fátyla. Mindig úgy emlegettük ezt a művet, mint az MS mester képét anélkül, hogy az MS monogram feloldása túlságosan érdekelt volna a kép lenyűgöző élményének fedésében.

A Szépművészeti Múzeum új időszaki kiállítása éppen arra kíván választ adni, hogy valójában kit és milyen titkot rejt a sokat emlegetett MS monogram.

[[paginate]]

Egy megsemmisült szárnyasoltár rekonstrukciója

A nagyszabású kiállítás először is nyilvánvalóvá teszi, hogy a kép nem önmagában való, nem modern értelemben vett egyszeri kompozíció. Kiderül, hogy az általunk csodált Vizitáció-jelenet táblaképére az 1890-es években talált rá egy mesterember a tópataki (Goldbach) plébánia szénapadlásán erősen rongált állapotban. A képet a szomszédos Selmecbányán elzálogosította, de kiváltani már sohasem tudta. Ezt követően Unger József régiségkereskedőhöz került, aki a század végén Vörös Ferenc selmecbányai jegyzőhöz vitte, aki révén a táblaképet 1901-ben a városban kiállították. Végül 1902-ben igen jelentős összegért vásárolta meg az Országos Képtár (a Szépművészeti Múzeum jogelődje), ahol 1937-ben és 1952-ben részleges restaurálására is sor került. A táblakép a budavári palotában nyílt Nemzeti Galéria tulajdonába került 1974-ben, amelynek műhelyében 1990 és 1996 között egy teljesen átfogó és minden szempontot figyelembe vevő restauráláson ment keresztül.

    
     ^{Vizitáció (1506)                                                 Jézus születése (1506)}

[[paginate]]

Amíg a Vizitáció-jelenet táblaképe a tópataki padláson rejtőzött, addig a Koháry-Coburg-család Hont megyében található szentantali kastélyának falain öt, Jézus születését, Krisztus az Olajfák hegyén-t, a Keresztvitelt, a Kálváriát és a Feltámadást ábrázoló táblakép függött barokk kori átfestéssel. Ez még önmagában nem lenne különös, de a képeket Philipp von Coburg herceg 1876-ban Károlyi Alajos gróf budapesti palotájában bemutatta az árvízi károsultak javára rendezett kiállításon több főúri és egyházi gyűjtemény társaságában ezzel a felirattal: „Német iskola, jelenetek a Nagy Passióból, M.S. 1506.” A műgyűjtő Simor János hercegprímás itt lett figyelmes a közel azonos méretű négy táblaképre, amelynek tábláit megvásárolta esztergomi képtára, a mai Keresztény Múzeum számára, a Jézus születését ábrázoló képet pedig az egyházmegyéjéhez tartozó szentantali plébániatemplomnak szerezte meg. Amikor a négy esztergomi táblaképről 1915-ben eltávolították a barokk kori ráfestést, akkor váltak igazán ismertté és érdekeltté a festmények, valamint a festőjük személyét rejtő MS monogram. Stílusjegyeik alapján ebben a megtisztított állapotukban hozták összefüggésbe a Budapesten lévő hasonló méretű Vizitáció-jelenettel, amely ugyan nagyon megrongálódott, de későbbi ráfestés nem változtatta meg eredeti karakterét.

   
    ^{Királyok imádása (1506-1510)                          Jézus az Olajfák hegyén (1506-1510)}

[[paginate]]

A képek megkerülésének kalandja ezzel még korántsem ért véget. Mindezektől függetlenül – legalábbis mai ismereteink szerint – a selmecbányai Szent Katalin-templomból két hasonló méretű és stílusú táblakép került Joseph Andreas Wenzl von Sternbach főkamaragróf birtokába, aki a canonica visitatio dokumentumai szerint 1727-ben adományozta azokat a Garam partján lévő Újbánya plébániatemplomának. A két táblakép témája pedig Angyali üdvözlet és a Királyok imádása volt. További sorsukról annyit lehet tudni, hogy 1755 és 1802 között elkerültek a nevezett templomból, míg ismeretlen úton és módon egy kölni műkereskedő, Antoine Brasseur gyűjteményét gazdagították. Innen a Királyok imádása 1883-ban a lille-i Musée des Beaux-Arts tulajdonába került, az Angyali üdvözlet-jelenet sorsáról azonban semmit sem lehet tudni, valószínűleg lappang valahol. Mindenesetre a Királyok imádása-táblakép stílusjegyeiben 1931-ben Genthon István felismerte ugyanazt a mestert, aki a fentebb említett hat képet festette. Amikor a Nemzeti Galéria 1997-ben rendezett kiállításán a restaurált Vizitáció ezzel a lille-i képpel, valamint a többi öttel bemutatásra került, bizonyosságot nyert nemcsak az, hogy a táblaképek azonos kéz, az MS monogramos mester munkái, de az is, hogy ugyanazon retabulum részei.

A művészettörténészeket továbbá nem hagyta nyugodni az a kérdés, hogy ezen táblaképek mérete alapján rekonstruálható hatalmas szárnyasoltárt hol állíthatták fel a 16. század elején. Sem a szentantali, sem a tópataki templom nem jöhetett számításba egyrészt befogadó képességük szerénysége miatt, másrészt a fennmaradt írásos dokumentumok sem utaltak rájuk. Azonban a festett táblaképek elkerülésének kalandos útját visszafejtve a selmecbányai Szent Katalin-templom keltette fel a műtörténészek figyelmét, mely templomot 1500. november 16-án szentelték föl, a táblaképek pedig 1506-ban készültek el. Tehát a 13. században épült, de később erődítménnyé átalakított óvári Szűz Mária-templom helyett az egyre módosabb polgárság a Főtéren épült új temploma számára új szárnyasoltárt is igényelt.

[[paginate]]

A szárnyasoltár összetett szakrális műfaj, az üdvtörténet teljességét szolgálja szent térben és szent liturgiában az egyházi év során. A szekrényrésze minőségi asztalosmunka, rafináltan nyitható és csukható táblákkal, fekvő alsó részével, az úgynevezett predellával és a finoman kifaragott oromzattal. A Szent Katalin-templom triptichonja is ezen kánon szerint épülhetett fel valamikor. Tuzson Eszter kutatásaiból és rekonstrukciójából kiderül, hogy a szárnyasoltár csukott állapotában az MS mester által festett valamennyi nyolc képet láthatóvá tette. A felső sorban Krisztus gyermekkorának ábrázolásai balról jobbra: Angyali üdvözlet (jelenleg lappang), Vizitáció (Nemzeti Galéria), Jézus születése (Szentantal-plébánia) és a Királyok imádása (Lille, Musée des Beaux-Arts) voltak láthatók, míg az alsó sorban Krisztus passiója: Jézus az Olajfák hegyén, Keresztvitel, Kálvária és a Feltámadás (Esztergomi Keresztény Múzeum) díszítette. Ünnepnapkor a középen lévő bal és jobb oldali szárnyakat kihajtották elfedve mindkét oldal merev képeit, hogy a középső szekrényben megmutatkozzon a három fő alak: centrumban a koronás Madonna, annak jobbján Szent Katalin (a templom védőszentje), balján Szent Borbála (a bányászok védőszentje) életnagyságnál nagyobb, gyönyörűen faragott szobrai. A ma is liturgikus funkcióját betöltő Madonnát csak egy fénykép képviselte a kiállításon, viszont a helyi múzeumból kölcsönzött két női szent szobra a bemutatott festett táblaképek mögött felállítva a tárlat legszebb darabjait képviselik.

   
^{Keresztvitel (1500-1510)                                         Kálvária (1500-1510)}

[[paginate]]

A kérdés továbbra az maradt, hogy a kinyitható, mozgó szárnyak belső oldalán mi volt látható? Sarkadi Nagy Emese és Poszler Györgyi kimutatta, hogy a Keresztvitel és a Kálvária nyitható táblaképeinek hátoldalán nyomott hagyott 2-2 dombormű figura, sőt felső részükön is ugyanúgy megismétlődő nyomokban. Ez két dolgot jelent. Az egyik, hogy mindkét kihajtható szárny belső oldalára egymás fölé három szinten 2-2 apostolfigura volt erősítve, következésképpen összesen tizenkettő. A másik tanulság a részletekbe menő vizsgálatok eredményeképpen az, hogy a két mozgatható szárny hosszában fölfelé, vagyis egymáson a két kép egy táblaként összetartozott, csak szétszedésük alkalmával fűrészelték ketté külön táblaképekre bontva az együttest. Ugyanezt tették a merev oldalakkal is. Az pedig, hogy ez mi okból és mikor történt pontosan, írásos emlékeink nem adnak biztos támpontot.

Az MS monogram mögött rejtőző festő

A csukott szárnyasoltár jobb alsó sarkában, a Feltámadásnak alján, Krisztus lábai alatt található a festő •M S• monogramja talpas kapitálissal írva és a két betű között saját mesterjegyével. A jelzés két nagy korszak átmenetének tanúja az Alpoktól északra, a kiírt 1506-os esztendő is erre utal. Egyrészt a középkor jellegzetes mesterjegyét őrzi, amelynek számtalan variációi bevésve találhatók minden kőfaragványban, másrészt a művész humanizmusban fontossá váló személyes nevének a kezdőbetűje. A rejtély tehát föl van adva, kié lehet ez a titokzatos névjegy?

[[paginate]]

Mojzer Miklós művészettörténésznek szinte egész életműve ennek a két betűnek feloldásával telt. Az nyilvánvaló volt előtte, hogy MS mester Martin Schongauer metszeteit is fölhasználta saját előrajzaihoz, de azt ő sem állíthatta, amelyre egyébként régebbi történészek utaltak, hogy azonos lenne a két művész. Az már viszont gyanús volt számára, hogy létezik egy Marten Swarcz, vagy másképpen Marcin Czarny vagy Niger nevű festő Kis-Lengyelországban, aki együtt dolgozott Veit Stoss-szal a krakkói Szűz Mária-templom főoltárán, mert MS mester munkái annak figuráihoz és növényrajzaihoz nagyon közel állanak. Aztán ugyanezen vidéken működő festő miniatúrái az úgynevezett Behem-kódexben MS mester festészetével rokon. Sőt még azt is megkockáztatta, hogy az MӠ monogramot használó grafikus, akinek hasonló stílusú metszetei a kiállításon is szerepelnek, valamint a Behem-kódex festője és Marten Swarcz egy és ugyanazon művész MS mester személyében. Annak ellenére, hogy Kis-Lengyelország művészi körének elemzése nélkülözhetetlen eredményeket hozott, Mojzer Miklós összefüggései zsákutcának bizonyultak a pontos azonosítást illetően, ahogy azt Agneszka Patała kimutatta. Stílusjegyei, formái és kompozíciói alapján kétségtelen, hogy MS mester a nürnbergi iskola és különösen Albrecht Dürer hatása alatt áll, gondoljunk csak a nürnbergi művész tárlaton is látható Krisztus a kereszten (1505) című gyönyörű grafikájára, amely mintául szolgálhatott nemcsak MS mesterünk Kálváriájához, hanem egész Észak-Európa művészei számára. Az is lehet, hogy Michael Wolgemut műhelyében tanulhatott, mint Matthias Grünewald vagy Hans Baldung Grien, de a város festőcsaládjának egyikével, a gyanús Marx Schönnel sem azonosítható.

[[paginate]]

Mindezek után a kiállítás mégiscsak tartogatott meglepetéseket. További nagyobb termekben olyan festmények és grafikák is kerültek bemutatásra, amelyek közelebb visznek a titokzatos monogram megfejtéséhez. Előkerült MS mester egy grafikája Szabadban zenélő szerelmespár címmel, amelyet a Musée du Louvre őriz. Barnára alapozott papíron sötét tintával rajzolt alakok formáit fehérrel festett vonalakkal kidomborító önálló lapról van szó. Ráadásul középen alul ugyancsak fehérrel az •MS• monogrammal mesterjegy nélkül. Az ilyen barna vagy zöld alapozású tollrajzok igencsak elterjedtek voltak az 1500-as években Straßburgtól egészen Bécsig. Például Albrech Dürer, Hans Baldung Grien vagy Lucas Cranach előszeretettel éltek ezzel a megoldással.

^{Zenélő szerelmespár (1495-1510 k)}

Mindenesetre a Szabadban zenélő szerelmespár stílusjegyei alapján MS mester személyének meghatározása elérhető célnak tűnt Endrődi Gábor művészettörténész számára. További grafikákat azonosított vizsgált szerzőnkkel, mely grafikák inkább egy-egy beállítás előtanulmányának vagy másolatnak tűnnek Albrecht Altdorfer stílusában (Két szerelmespár és egy idős nő, Össze nem illő pár stb.). Ugyanakkor felfedezi, hogy a Spinola-hóráskönyv és a Grimani-breviárium színes miniatúrái sokkal inkább MS mesterre vallanak, mint a kérdőjeles Gerard Horenboutra.

[[paginate]]

A kiállításon is szereplő bécsi Krisztus töviskoronázása témájú táblakép pedig kimondottan összefüggésbe hozható a selmecbányai szárnyasoltár formavilágával, ezért MS mester művének tekinthető. Így a dunai iskola körében elérkeztünk Bécsbe, ahol Endrődi Gábor a városban dolgozó festők írásos dokumentumait kutatva rátalált egy Michel Schröter nevű mesterre, aki csak 1507-ben kapja meg városi polgárjogát és festőműhelyének vezetését, de éppen a német területeken át nagy ívet leírt életútja alapján MS mesterrel azonosít. Természetesen biztos források hiányában ezúttal is hipotézissel állunk szemben, mégis eleddig a legvalószínűbb kapaszkodó, valamint a további kutatásokhoz kitűnő kiindulópont Michel Schröter személye az •MS• monogram feloldására.

A száraz oknyomozás után vissza kell térnünk a táblaképeknek a néző lelkében rezonáló művészi hatására. Elvonatkoztatva MS mester valódi nevének ismeretétől, személyiségét jobban megismerjük az esztétikai élmény közvetlen megtapasztalásában. Nyilvánvaló, hogy Albrecht Dürer a legfontosabb példaképe volt, annak műveit másolta és követte a maga személyiségén keresztül. A Kálvária képén Jézust körbeölelő fehér drapéria dekoratív lebegése árulkodik legjobban a Dürer-hatásról, de mégis másképpen. Festőnknél nem a természeti látvány pontosságra törekvő átköltése, hanem az ideges mozgás és taglejtés a jellemző. A lelkét kilehelő Jézus arca már nem Dürer nyugalomra hajtott Krisztus-fejét követi, sokkal inkább Grünewaldét. Az arc bőrén átüt a csupasz koponya bemélyedő szemgödrökkel, s így egyedi módon ábrázolja a halállal való szembesülést. Az arcok grimaszai, a kezek és ujjak görcsbe meredezése, valamint a kifacsarodott mozdulatok mindegyik táblaképén megelőlegezik a huszadik század első felének expresszionizmusát. Mindez azt jelenti, hogy MS mester nemcsak türelmetlenebb alkotó Dürernél, hanem személyes adottsága nyomán lendületes gesztusokkal fejezi ki a fájdalmat éppúgy, mint a meghatódottságot vagy a tiszteletet. Valljuk be: ha a lényegét szeretnénk megragadni a teljes üdvtörténetnek, nem is lehet másként ábrázolni, hanem csak úgy, hogy a belső üdvtartalom szétrobbantja a külső merev formákat.

[[paginate]]

MS mester zsenialitását bizonyítja az, hogy ott, ahol a csendes elmélyülés szent alkalmáról van szó, le tudott higgadni és az expresszivitáson belül képes volt harmóniába visszafogni a robbanás előtti feszültséget. Ezt tanúsítja a többi táblakép közül kitűnő Vizitáció, amely előtt újra megállunk megilletődve, miközben felidézzük Mojzer Miklós szavait: „Azt azonban be kell látnunk, hogy a Vizitációban adta a festő legjobb önnönmagát. A két figura megkomponálása, kézcsókkal összefűzése, a tájba vesző kis figurák és az előtér meg a háttér áttetsző színekben játszó, meseszerű, idilli világa – mind a festő invenciója. Ezen a képen mutathatjuk ki a legkevesebb átvételt, vagy pontosabban előkép-átfogalmazást. A Mária és Erzsébet-találkozás idillje úgyszólván kiragyog az oltár egykori, csukott állapotában mutatkozó együtteséből. A Vizitáció önálló alkotás is lehetett volna – vagy lehetne –, s ez valószínűleg magyarázat arra is, hogy az idők folyamán külön került a sorozat többi darabjától, és jó ideig önálló életet élt vagy funkciót töltött be”.

Békési Sándor

^{Feltámadás (1500-1510)}