Dr. Kovács Enikő Hajnalka a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Ószövetségi Tanszékének egyetemi adjunktusa által írt monográfia folytatja a gazdag reformátusi zsoltárkutatás-hagyományt, ugyanakkor új megvilágításba is helyezi az általa évtizedeken át kutatott egyéni panaszénekek értelmezését. Ezirányú elköteleződését a publikációs tevékenysége és a konferenciaelőadásai is bizonyítják.

A könyv első szakaszában a szerző bemutatja a Zsoltárok Könyvének hagyományosnak mondható kutatási történetét, valamint a legújabb irányzatait, melyet Gunkel működésétől datál. A Zsoltárok Könyvének gyűjteményesülését már a babiloni fogság utáni időre teszi. A gyűjtemény végső formájának kialakulása már a Kr. e. 2. században a templomi személyzet összeszerkesztő munkájának tekinti. Megjegyzi, hogy a qumráni tekercsekben már Kr. előtt a  סֵפֶר תְּהִלִּים   címmel találjuk, ami a Kr. u. 1. századba érintetlenül a „Zsoltárok Könyve” néven kerül át.

Mindegyik bibliai könyvnél rendkívül izgalmas és alapos kutatást igénylő feladat annak megállapítása, hogy tulajdonképp ki is az adott könyv szerzője. Az Ószövetség könyvei közül a Zsoltárok könyve az, melynek szövegei a leghosszabb időn keresztül keletkeztek, és a legszélesebb szerzői kört fogják át az ókori Izraelben.

A monográfia szerzője vállalja a tudományos munka talán legnehezebb részét, hogy értelmezni, és akár vitatkozni is mer a korábban már lefektetett direktívákkal. Említésre méltó, hogy a zsoltárfeliratokban megtalálható לְדָוִד nem feltétlenül jelent abszolút értelemben vett szerzőséget. Különbséget tesz a szerzőségre utalás és a dedikálás között azzal együtt, hogy az Isteni ihletettséget és szerzőséget soha nem vonja kétségbe.

[[paginate]]

Merész kijelentéseket is mer tenni: „A Zsoltárok könyve az elejétől a végéig költészet, ezért költészetként szükséges értelmezni”. E sommás véleménye szerint másként kell exegetálni a zsoltárokat, mint más pl. apokaliptikus, vagy történeti könyveket? Ha igaza van a szerzőnek, akkor a ma Biblia olvasójának – nem beszélve a teológusokról – jobban meg kellene értenünk az akkori kor irodalmi, költői sajátosságait. Ebben is kapunk segítséget a könyvben. Közelebb kerülünk a szöveg szívéhez, ha engedjük, hogy az érzelmek, szójátékok, képek hathassanak ránk. Segítségünkre sietnek a zsoltárok, hogy a mindent „fejből” érteni akaró modern ember közelebb kerüljön Isten szívéhez és a saját énjéhez is.

Figyelemre méltó és rendkívül értékes része a monográfiának a „Zsoltárok könyvének kompozíciója” fejezet. A zsoltárok öt könyvbe való rendezése tudatos szerkesztés eredménye, mely a Tórára mutathat. Szabatosan fogalmazva talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Zsoltárok könyve, „öt az egyben”. Ezzel együtt a szerkesztők markánsan jelölték a szakaszhatárokat. Minden könyv végén egy csodálatos doxológia áll, függetlenül attól, hogy az utolsó zsoltár milyen tartalommal bírt.

A könyv következő nagy egysége az egyéni panaszénekek modernkori kutatásával foglalkozik. A kutatások áttekintése figyelemreméltó, hiszen minden kutatónak az egyénisége megismerhető. A különböző – néha egymásnak ellentmondó – kategorizálások és csoportosítások is jól illusztrálják ezt, ami nem biztos: azt kell, hogy jelentse, hogy mikor melyik kutatónak van igaza, hanem a zsoltáranyag gazdagságát, „keretbe rendezhetetlenségét” mutatja, mivel költészetről van szó.

Lelket melengető az egyéni panaszénekek egyik eleme, amit „bizalom motívum”-nak nevezhetünk. Nem az a célja a zsoltárosnak, hogy önmagát sajnáltassa, hanem az, hogy a szenvedésében fordulat következzen be. A panaszzsoltárokat lehetne, tulajdonképp „átmeneti” zsoltároknak is nevezni, ugyanis a panaszból tartanak a bizalom és a hálaadás irányába. Kutatók valószínűsítik, hogy a hálaadó szoltár, mint műfaj a panaszénekekről leválva önnállósodhattak.

[[paginate]]

A zsoltárok csoportosításánál kihívás, hogy hová helyezzünk el egy zsoltárt, mivel a vegytiszta műfaji formának megfelelőkre alig találunk példát. Ebben a helyzetben nem a zsoltár erőszakos besorolása az előre vivő út, hanem a formai kategóriák kiszélesítése. E jelenségben is megjelenik, hogy költeményekről beszélünk, ezzel együtt lelki-szellemi és művészi szabadságról, ami nehezen préselhető be keretekbe.

A fenti jelenségről számol be a könyv következő része. A szerző kibővíti Gunkel két nagy formai kategóriáját, tudniillik a tiszta és vegyes zsoltárok csoportjait, és kibővíti a hiányos panaszénekek csoportjával.

A monográfia utolsó és egyben legnagyobb fejezete a „tiszta” egyéni panaszénekek vizsgálatát tartalmazza, összesen kilencet. Ezen a fejezeten különösen érződik a szerző sok éves oktatói tevékenysége. A rendkívül jól strukturált elemzések segítik az olvasót az anyag elsajátításában. Mindegyik zsoltár kapcsán figyel a héber szövegre és saját fordítást alkalmaz, megjegyzéseket fűz a fordításhoz, héber kulcsszavakat elemez, bemutatja a zsoltár szerkezetét, exegézist-írásmagyarázatot végez, műfaji meghatározást és datálást ajánl, majd mindezek után behelyezi a tágabb teológiába az adott zsoltárt.

Összegzés. Kovács Enikő Hajnalka, mint egyetemi oktató modern és tudományos formában adja tovább kutatásai eredményeit. A tanulmányhoz felhasznált sok száz szakirodalom mellett sem válik szárazzá, hanem jól felépített, irodalmi szintű alkotást tartunk kezünkben, amit egyébként a választott témája tulajdonképp el is vár. A szerző finom költői képességei mellett sem mehetünk el szó nélkül, és emiatt e kötet sokkal több mint egy tudományos doktori értekezés, ugyanis megjelenik benne a szerző érzelmi, lelki rezdüléseinek szavakban megjelenő „lenyomata”, különösen a zsoltárok saját maga által fordított részeiben.

A tanulmány további elismerést érdemlő eleme, hogy nem csak elméleti fejtegetésre szorítkozik, hanem hatást szeretne kifejteni a hiteles, gyakorlati keresztyén életre. Különös helyzetben íródott a dolgozat, a COVID-19 kellős közepén. Érdekes egybeesés, hogy az egyéni panaszzsoltárok hogyan jelenhettek meg az egyes keresztyén emberek, vagy gyülekezetek életében.

Marton Zsolt