Színház a mozivásznon, Oscar-díjas rendező a londoni Nemzetiben, sztárparádés szereposztás szerepcserével – mindez egy tizenöt éves előadásban, amelynek a mai napig világszerte megvan a közönsége. Újranéztük a modern kor Prométheusz-legendáját, a Mary Shelley rémregényéből készült Frankensteint a National Theatre előadásában – ezúttal a kanapénk kényelméből.
Öt éve már, hogy a koronavírus-járvány miatt hozzá kellett szoknunk a gyülekezet nélküli istentiszteletekhez, az interneten zajló távoktatáshoz és az élőben közvetített színházi előadásokhoz. Ahogy azóta – hála Istennek – újra belakhattuk templomainkat, iskoláinkat és nézőtereinket, úgy csökkent az online stream jelentősége is a mindennapjainkban, de a formátum nem tűnt el teljesen, mint ahogy 2020 előtt sem volt ismeretlen – sem az egyházban, sem az oktatásban, sem a kulturális szcénában.
Ugyan a SzínházTV weblapja e cikk írásakor már nem elérhető, a másik magyar fizetős online színházi platform, az eSzínház oldalán jelenleg is számos előadást lehet visszanézni. Kétségtelen előnye ennek a színházi élménynek, hogy olyan előadások megtekintését is lehetővé teszi, melyeket már nem játszanak – vagy épp tőlünk elérhetetlen távolságban. Akinek eközben hiányzik az élő közönség varázsa, annak sem kell búsulnia, hisz már a precovidos időkben is létezett a külföldi színházi előadások mozis (köz)vetítésének műfaja.
Az Uránia Nemzeti Filmszínház például élőben közvetíti a londoni királyi Opera egyes opera- és balettelőadásait, a szintén Őfelsége Nemzeti Színháza elmúlt tizenöt évének legfontosabb darabjait pedig felvételről nézhetjük meg. Egyesek kifejezetten keresik ezeket a különleges színházi csemegéket, mások pedig épp olyan torzszülöttnek és istenkísértésnek tartják, mint a Victor Frankensein laboratóriumában végzett kísérletek eredményét.
[[paginate]]
2018-ban láttuk először az akkor épp 200 éves regény színpadi változatát az Uránia dísztermében, rögtön kétszer is. A Trainspottinggal filmes körökben kultstátuszt elért, a Gettómilliomosért Oscar-díjat kapott, egyébként színházi rendezőként indult Danny Boyle ugyanis különleges formában állította színpadra a Frankensteint. A két főszereplő előadásról előadásra váltotta egymást: míg az egyik este Jonny Lee Miller bújt az unortodox orvosi kísérleteket végző genfi tudós bőrébe, a teremtményét pedig Benedict Cumberbatch alakította, a másik este Cumberbatch játszotta Frankensteint, Miller pedig a teremtményét.
A dupla előadást sokkal korábban, még 2011 februárjában mutatták be, az évad végéig teltházzal játszották Londonban, majd „világkörüli útra” indult: bekerült ugyanis a National Theatre Live programba, melynek keretében a bolygó számos mozijában vetítik azóta. Csak az első három évben 800 ezer jegyet váltottak rá. A 15. évébe lépett előadás népszerűségét mutatja, hogy az NT Live aktuális évadában is műsorra tűzték, az Urániában is vetítették idén tavasszal. Mi viszont nem ott, hanem az NT 2020-ban indult streaming platformján néztük újra nemrég, ahol mindössze egy mozijegy áráért 99 (!) előadáshoz kapunk hozzáférést egy hónapra.
Frankenstein, avagy a modern Prométheusz címmel jelent meg 1818-ban. Egyszerre műfajteremtő horror, korai sci-fi és Milton Elveszett paradicsoma inspirálta emberiségköltemény. Már a keletkezése is regénybeillő: Percy Shelley romantikus költő és felesége, Mary (később maga is elismert író) meglátogatták Svájcban pályatársukat, Byront, akivel azzal múlatták az időt, hogy rémtörténeteket találtak ki egymásnak. A „költői versenyt” Mary nyerte: egy rémálmából merítettve mesélte el az élet határait feszegető Victor Frankenstein tragédiáját, akinek sikerül életre kelteni elhunytak testrészeiből összerakott teremtményét, majd magára hagynia. A teremtményt senki sem fogadja be, mégis túlél, és egy vak embernek hála szivacsként szívja magába a tudást, majd alkotója keresésére indul, hisz végig az ő szeretetétre áhítozik – sikertelenül.
[[paginate]]
A National Theatre tizenöt évvel ezelőtti díszletei és technikai megoldásai a mai napig megállják a helyüket, a kiváló operatőri munkának hála ott érezzük magunkat mi is a londoni nézőtéren. Segíti egyébként az újranézést, hogy a kétfajta előadás felvételekor nem törekedtek ugyanazokra a beállításokra, így más-más szögből láthatjuk a történetet. A Cumberbatch játszotta teremtményt láthatóan jobban szerette a kamera, arról az előadásról sokkal több közeli felvételt kapunk, ami szintén hozzátesz az élményhez.
A másik szereposztás színészi játéka ugyanakkor sokkal kifejezőbb: Jonny Lee Miller elemi erővel jeleníti meg a színpadon a felnőtt testbe zárt újszülöttet, akinek lelkére, mint egy fehér lapra, jót és rosszat egyaránt írhat a társadalom. Benedict Cumberbatch a szokásos könnyedséggel alakítja a szociopata lángészt, akit nem kötnek erkölcsi szabályok. (Látszik, hogy az ősbemutató alig pár hónappal volt csak a Sherlock című sorozat premierje után, melyben szintén egymás nemezisét alakítják, hasonló élvezettel.)
Bő kétszáz évvel a születése után is húsbavágóan aktuálisak a Frankenstein érzékeny témafelvetései. Alávesse-e magát az ember bármiféle erkölcsnek? Korlátokat szab-e tudományos kíváncsiságának? Az emberiség jobbá tétele vagy csupán öntömjénezés a haladás valódi motivációja? A kontrollálhatatlanná váló technikai haladás vagy az ennek ellenére levetkőzhetetlen állatias ösztönök visznek minket a sírba? Erről mind-mind tükröt tart a tökéletlen teremtmény, aki még csak nevet sem kapott gyarló alkotójától.
Feke György
